Teleszubjektív

BÍBORHEGY


Egy mese, ami véres, de szép. Guillermo del Toro újra remekében, tündérmese, ami klasszikus és meghökkentően modern is egyben.


Nagyon menő lett mostanában mindenféle cselekményeket a 19.-20. század forduljára helyezni. Rengeteg képi és hangulati tartalék van benne, feltáratlan kastélyok, elképzelhetetlen lépcsők és bútorok, beugrók, kis átjárók, bámulatos szobabelsők. Az egész viktoriánus kor, a maga pompájával, de romlott kis titkaival és démonaival együtt, a nagy brit birodalom igazi hangulatvilága.

A régi arisztokrácia és az új még ismerkedik egymással, kezdenek keveredni, megérzik a 20. század nagy lehetőségeit. A történet fiatal főhősnője Edith Cushing, egy gazdag amerikai iparmágnás lánya, aki több szempontból is csodabogárnak számít a keleti parti elit szemében. Nem jár társasági eseményekre, nem foglalkozik a kérőivel, helyette egy szerelmi szállal felturbózott kísérethistóriát ír, amit azonban minden nagy kiadó visszadob, amikor kiderül, hogy a szerzője egy öntudatos nő. Ráadásul a halott anyjának szelleme kislánykora óta mindig megjelenik előtte, és hörögve figyelmeztet.